Konnotáció – ezzel a szóval lehetne leginkább leírni Tóth László, Papp László, Schalling Frigyes és Tálosi Gábor vezető tervezők keze alatt, a Tóth Project építésziroda által alkotott törökbálinti családi házat, amelynek jelentésrétegei és kapcsolódási pontjai számos irányból keltik fel bennünk megfejtésének igényét. Móré Levente írása. 



Talán nem is érdekes a helyszín. Bár a legtöbb épület elválaszthatatlan építésének helyétől, arra reflektál, így elkerülhetetlenül viszonyrendszerbe kerül a környezetével – a Tóth Project új családi háza azonban mintha fittyet hányna a hely szellemére, önálló entitásként és némi komorsággal áll a budai agglomeráció egy ritkásan beépített utcájában.

Elsőre az épület színére leszünk figyelmesek – a fekete falak és az eléjük húzott, fehérre mázolt tömör kerítés kontrasztjára, majd az alacsony dőlésszögű lapos- és a szintén kis meredekségű nyeregtető kombinációjával létrehozott kettősségre. Némi idő kell ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire elzárkózó ez a ház: az utcafront felé egyetlen, kiváló arányú, vízszintes szerkesztésű ablak néz – az is inkább csak jelzi, semmint hirdeti, hogy az épületben élet van. Az ablaknyílás keretét a korcolt fémlemez fedésű tetővel hozták harmóniába, ez az uralkodó árnyalat pedig egy másik elemmel, a fa természetes színével lép párbeszédbe – és mindehhez hátteret ad a mindent átható fekete.



Szemlélődésünk során az épület arányai, majd a fekete téglaburkolat biztosítanak minket arról, hogy érdemes kapcsolódási pontokat keresnünk – a sugallat, hogy kötnünk kéne valamihez elsősorban a tégla nyers, mégis átformált megjelenítése miatt születik. A téglaépítészet mindig a múlthoz, a történelemhez való kapcsolódást jelenti, hirdeti az építészet linearitását – ez lehet az oka annak, hogy a kortárs templomépítészetben szinte általános megoldás a látszó téglaburkolat. És máris egy réteggel közelebb kerültünk az épülethez, hiszen jobban felmérve a nyeregtetős fő épületrész arányait, egyértelmű a nexus a római bazilikákkal, sőt, az ezekből táplálkozó ipari épületekkel is. A két irányú értelmezési réteg által teremtett zavart, látszólagos ellentmondást tovább erősíti, amikor szembesülünk az elmélyedésre késztető átmeneti tereivel is, amelyek a kortárs templomépítészet megoldásaihoz kötik, az épület látványának egésze mégis az elmúlt századok ipari épületeinek hangulatát idézi.



Az építészetben a tégla, mint díszítőelem először a gótikában jelent meg. Az északi országok templomépítészetének alapelemévé vált a vakolatlan téglafal, amit kőkeretes nyílászárók törnek meg. A téglagótika lett az alapja a neogót és különösen a protestáns templomépítészetnek. E stílus hazai kiemelkedő alkotója Pecz Samu, akinél a tégla már nem csak díszítőelem, de a múlthoz való kapcsolódás eszközévé is vált. A szakrális építészettel párhuzamosan (természetesen más szempontok által vezérelve) lett a 19. századi ipari építészet általános alapanyaga is a kisméretű klinkertégla. Bár az ’50-es évek pártállami céljait a templomépítészet nem szolgálta, az ipari építészetben tovább élt a klinkerépítészet. Janáky István vagy Hübner Tibor, az érett modernizmus kiemelkedő teljesítményeként elismert épületein köszönt vissza. A téglaépítészet szakralitáshoz kötődő ága a ’90-es évek vallási nyitásában kapott újra lendületet, a kortárs templomépítészet archetípusa, sőt szinte elvárás lett a múlthoz ezer szállal kötődő téglaburkolat. E máig élő hagyomány olyan, jelentős épületeken is megjelenik, mint Győrffy Zoltán debreceni Szent György temploma. Ezt az elemet újraértelmezve saját képére formálta a Tóth Project építésziroda, már a nyílászárók keretezésével jelezve a téglagótikához való kötődést; de az útkeresés a részletmegoldásokban és a térélmény keresésében mutatkozik meg igazán.  



Túljutva a kertkapun tűnik csak fel, hogy nincs kiemelt bejárat, azt a két épületrész találkozási pontjára, az utcára merőlegesen helyezték el. A két külön stílust képviselő épületrészeket a burkolat fogja össze, a lapostetős épületnek nincs metszéspontja a főépülettel, egy konzolos közlekedő híd tartja őket egységben, amelynek faburkolata és árnyékolói el is különítik a fő elemektől. A lapostetős épületrész emeletén egy két autó számára kialakított garázs, földszintjén egy fürdővel és raktárhelyiséggel ellátott nagyméretű szoba kapott helyet – innen vezet a folyosó a főépület emeletére, ahol a két fürdővel ellátott, összesen három hálószoba katonás rendben elhelyezett bejáratai nyílnak. A szobák egyaránt a panoráma és a kert felé tájolt homlokzati nyílászárói erősen formálják az összképet, a fa burkolatok, valamint az utcafrontról már ismerős keretezés itt is megjelenik, e kerettel sikerült a horizontális – és a terasz fedése által tovább nyújtott – hangsúlyt tompítani.



A teraszt fedő erőteljes pillér-gerendás szerkezet – még ha kissé öncélú is – segít vizuálisan leválasztani a terasz és a medence által utalt kertet az épület tömegétől. Ez a pont a fa és a tégla párbeszédének kiteljesedése – a gerendázat formai puritánsága az azt burkoló fa kiemelésére is szolgál, ami az anyagok látványában való tobzódást hozza magával (e tekintetben Adolf Loos épületeit idézi fel), amelyet az egymásba játszatott szögletes formák emelnek az épület alapformáit felszínre hozó kontextusba.

Az átmeneti terekre hangolt élmény része, hogy számos ponton bizonytalanítanak el az átlátást biztosító üvegek, illetve a vizuális irányokat lezáró falak, valamint az akár a mennyezetre is felfuttatott burkolatok. A zárt és a nyitott terek eltérő élményét használták ki a tervezők annak érdekében, hogy különböző érzeteket váltsanak ki a szemlélőből – ebből az szemszögből az épület egy múzeumhoz hasonlóan működik, ahol az érzéseink befolyásolása mellett figyelmünk egy adott pontra való koncentrációja is a cél.



A főépületbe belépve az ajtóra merőleges lépcső által képzett folyosót kihasználva egy vendégszobát, valamint egy mellékhelyiséget helyeztek el, innen jutunk az egytengelyes, praktikus szerkesztésű közös térbe (ahol a nappali, a konyha és az étkező kapott helyet), amelyről egy dolgozószobát választottak le. A nyitottság élményét a nappali hatalmas üvegablakai adják meg, amelyek segítségével a két épületrész között elhelyezett zárt udvar egybeforr a nappalival, a bejárati tömb szobájának erre rímelő, nagyméretű üvegajtaja pedig mindhárom teret eggyé olvasztja. A zárt udvart a telekhatárnál ritmikusan megjelenő fa takaróelemek védik, erőteljes párkányzata szűkíti-zárja a területet, faburkolata pedig a híd mennyezetének faburkolatával áll kapcsolatban. Ez a védett udvar titkos hely, amely leginkább a kolostorok világát idézi – különösen ráerősít erre az udvar közepére helyezett magányos fa.

Anyag- és színhasználatában itthon talán Ferencz Marcel fekete villája teremtett még hasonlóan evidens kapcsolatot a tégla, a fém és a fa között, de az elvonulásra hangolt terek létrehozásának vágyában, valamint a hely szellemének új irányú megragadásában Peter Zumthor valsi fürdőjéhez is kapcsolódik. A genius loci keresése során a tervezők hozzá hasonlóan a tágabb közeg, a budai hegyek gyűrűjében látták meg a kapcsolódás lehetőségét. Ez az oka annak, hogy az épület büntetlenül el tud különülni közvetlen környezetétől, hiszen a hegyek nyugalma és az erdők csendessége adta meg a viszonyrendszert.



Régi erényekből táplálkozó épületekre van szükség ahhoz, hogy mai korunkban is megérezzük az építészet linearitását, megleljük a sarokpontokat. A Tóth Project által létrehozott családi ház pedig figyelemreméltó gondossággal segít eligazodni a múlt és a jelen párhuzamai között.

Móré Levente