Knauf Insulation Henkel technológia Modern építészet Klímavédelem Műemlékfelújítások Új technológiák Ursa Salgótarján Építészeti tervek Passzívházak Szigeteléstechnika Környezetvédelem Zöld energia
Knauf Insulation Henkel technológia
2017 első megújult termékcsaládja
A Knauf minden évet egy újdonsággal indít útjára: 2017-ben a NatuRoll termékcsalád váltja a korábbi Classic tekercses üveggyapotot. A NatuRoll egyenletesebb és masszívabb anyaggal, valamint új, átláthatóbb csomagolással érkezik.
2017-01-19

Mint már megszokhatták, a Knauf Insulation minden évet valamilyen termékújdonság bejelentésével és bevezetésével kezdi, ebből a szempontból 2017 sem lesz más év, mint az eddigiek.

Az előző években már megismerhették Factplus termékcsaládunkat, melynek hazai sikerét követően a termékkategória már Mineral Plus néven, de egész Európában bevezetésre került. A tavalyi év nem csak a Mineral Plus piacra lépése miatt volt érdekes, hiszen abban az évben jelent meg másik kiemelt ásványgyapot termékünk, az MPN Plus is a hazai piacon.

Mindkét termékről elmondható, hogy az elmúlt egy évben nagy népszerűségre tettek szert mind a tervezők, mind a kivitelezők és a felhasználók között. A termékek gyártásánál alkalmazott Ecose technológia és ennek számos előnye népszerű hőszigetelési termékké tette a fenti márkákat, legyen szó akár magastető, padlásfödém, válaszfal vagy csarnokrendszerű szerkezetek oldalfalának hőszigeteléséről. A fent említett termékek már új gyártástechnológiával készültek és ennek sikere arra ösztönözte cégünket, hogy ezt a műszaki fejlesztést vezessük át szélesebb körben is az üveggyapot termékekre.

Örömünkre szolgál, hogy tájékoztathatjuk Önöket új üveggyapot termékcsaládunk közelgő érkezéséről. Az eddig megismert Classic tekercses üveggyapot termékcsaládunk fokozatosan kivezetésre kerül és helyére NatuRoll néven új üveggyapot termékcsalád lép.

A NatuRoll termékcsalád új csomagolással, de ami még fontosabb, az elődeihez képest is javított tartalommal érkezik kedves partnereinkhez. A változások mind látványra, mind tapintásra érezhetőek lesznek.
Az anyag masszívabb, egyenletesebb felületű, a már jól megszokott barna szín egy kellemes árnyalatában fog pompázni. Mivel nem porzik és nem szúr, tapintásra is harmonikus érzetet ad, egy olyan jó minőségű üveggyapot hőszigetelő anyag lesz, amivel öröm a munka és jó érzéssel gondolhatunk az általa jelentett számos anyagi, hőtechnikai és környezetvédelmi előnyre. A csomagoláson nagyobb hangsúlyt kap a termék R értéke, azaz hővezetési ellenállása. Az ellenállás egyenes arányban nő a hőszigetelés vastagságával, tehát minél magasabb a termék R értéke, annál jobb hőszigetelési képességről beszélünk.

Mivel a fejlesztés a teljes tekercses üveggyapot termékcsaládot érinti, a különböző csomagolási színek és az azokon feltűnő csillagok is jelzik az érdeklődő számára, milyen minőségű üveggyapot tekerccsel állunk szemben. Minél több csillagot látunk a termék csomagolásán, annál jobb minőséget rejt a csomag. Ez színekben kifejezve így néz ki:

Ha ezt a csomagolást látjuk:

A terméknek a hőszigetelési tulajdonságain felül kiemelkedőek a hangszigetelési tulajdonságai is, kifejezetten ilyen célú felhasználásra javasolt.

Ha a lenti csomagolást látjuk:

A termék egy jó minőségű üveggyapot, jellemzően 0,037 és 0,039 közötti lambda(λ) értékkel.

Ennél egy kategóriával jobb minőségű, azaz 0,034 és 0,036 közötti lambda(λ) értékű az alábbi csomag.


A csúcsminőséget pedig, ami 0,031-0,033 közötti lambda(λ) értéket jelent, az alábbi csomagolásban találjuk.



Mivel hazánkban jelenleg a 0,037 és 0,039 közé eső lambda(λ) értékű termékek a legnépszerűbbek, mi is ennek a kategóriának a bevezetésével kezdjük el az itthoni bemutatkozást. A NatuRoll Pro névre hallgató termék várhatóan február elejétől lesz rendelhető, azt megelőzően tájékoztatást küldünk kedves vásárlóinknak a termék palettizációs adatairól, és természetesen komplett műszaki dokumentációval és a forgalmazáshoz szükséges engedélyekkel várjuk szíves megrendelésüket. A változásokat árlistánkban és az Online rendelésfelvételi rendszerünkön is átvezetjük.

A többi, még magasabb minőséget képviselő NatuRoll tekercses és táblás termékcsalád bevezetési idejével kapcsolatban pedig folyamatosan tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket!

Továbbfejleszti magyarországi K+F részlegét a Murexin
A Murexin Kft új termékeivel is igyekszik alkalmazkodni a hazai szakemberhiányhoz.
Nagydíjat ért a Murexin hazai fejlesztése
A hazai építőipari kutatás-fejlesztés sikereként, Magyar Termék Nagydíjat kapott a Murexin Kft. szekszárdi bázisán kifejlesztett új termékcsalád.
SZIGETELNI HITELBŐL IS MEGÉRI
Knauf Insulation: önfinanszírozó is lehet a családi házak hőszigetelése, ugyanis a rezsiköltség akár 40%-kal csökkenthető.
A Duna Aréna
A rekordidő alatt megépült Aréna nemcsak két hídra is elegendő acélszerkezetet, hanem a laikus szemek számára láthatatlan, ám annál fontosabb Heraklith akusztikai szigetelő elemeket rejt.
A környezetbarát szigetelés
Mire vágyik a lakó? Komfortra. Energia megtakarításra. Kiváló beltéri levegő minőségre. Tartós és környezetbarát megoldásokra.
DRÁGÁBBAN ADHATÓ EL A HŐSZIGETELT INGATLAN
A Knauf Insulation és az Otthontérkép.hu közös felméréséből kiderül, hogy a szigetelés ára duplán megtérül az értékesítéskor.
Használatra kész a Ceresit CE 60 fugázóanyag!
A 14 divatos szín víz hozzáadása nélkül, tökéletesen tartós marad.
"Sikló épület" a Mosoni-Duna torkolatánál
A vizek városában, Győrben több évtized után így állhatott helyre a vízszint.
CT 76 FEDŐVAKOLAT: HOMLOKZATA VÉDELMÉRE
A napsugárzás komoly veszély a homlokzatra. A Ceresit CT 76 erre elsőrangú megoldást kínál.
M3 Nagyvárad tér: a simogató
Üresen kongó, fakó terekből szabad, szellős nyugalom.
Base4Work Bratislava
Kevés a legendás ipartörténeti emlék Pozsonyban, ezért is jó a modern coworking központként újragondolt funkcionalista hőerőmű.
Látni és látszani a Hadak útján
A Trendo társasház nem csupán 4 környezet találkozásának absztrakt átirata, valami pluszt is tud adni.

Kiemelt partnereink



Legfrissebb kiadványaink


Knauf
2021. január

Knauf
2020. január

Összes kiadvány


További partnereink

Temi-Higiénia Temi-Higiénia Temi-Higiénia



Kapcsolat
30 / 612-24-30

20 / 986-42-10
kati1112@gmail.com

simon.epiteszet@gmail.com