Knauf Insulation Henkel technológia Modern építészet Klímavédelem Műemlékfelújítások Új technológiák Ursa Salgótarján Építészeti tervek Passzívházak Szigeteléstechnika Környezetvédelem Zöld energia
Knauf Insulation Henkel technológia



A ma már közlekedési szempontból központi helyszínnek számító Keleti Pályaudvar helyszínére és kivitelezésére eredetileg több terv is született, végül az akkori város szélének számító területen kapott helyet. Az anno elszalasztott lehetőségekből Koszorú Lajos és Szenderffy Gábor (Város-Teampannon Kft.) valamint Pap László, Turján Csaba és Jurányi Erika alkotta meg a felújítást.

Bán Dávid írása, Horváth Dániel fotóival


 A Baross tér története szorosan összefügg a Keleti pályaudvaréval, létrehozásuk egy időben, egymást kiszolgálva történt, társadalmi és építészeti fejlődésük is mindig szimbiózisban volt egymással. A pályaudvar fénykorában a Baross tér is egy kellemes, polgári miliő képét árasztotta, majd a vasút degradálódásával maga a tér is hanyatlásnak indult. 

Magyarországon 1867 után rendkívüli mértékben meggyorsult a vasútépítés, 1868-ban a különböző magántársaságok után megalakult a Magyar Királyi Vasúttársaság (a mai MÁV elődje), majd ugyanebben az évben Mikó Imre közlekedési miniszter nagyszabású fővárosi vasútfejlesztési terveket terjesztett elő. Ennek a csomagnak volt a része egy új, központi pályaudvar létrehozása is. Ennek elhelyezésére alapvetően két javaslat született, az egyik az akkor már igencsak beépült Nagykörútig, a mai Blaha Lujza térig vitte volna be a vasutat, ez azonban a sűrű beépítettség miatt csak költséges, magasított vágányokon lett volna megoldható...







Kiemelt partnereink



Legfrissebb kiadványaink


Knauf
2021. január

Knauf
2020. január

Összes kiadvány


További partnereink

Temi-Higiénia Temi-Higiénia Temi-Higiénia



Kapcsolat
30 / 612-24-30

20 / 986-42-10
kati1112@gmail.com

simon.epiteszet@gmail.com