Knauf Insulation Henkel technológia Modern építészet Klímavédelem Műemlékfelújítások Új technológiák Ursa Salgótarján Építészeti tervek Passzívházak Szigeteléstechnika Környezetvédelem Zöld energia
Knauf Insulation Henkel technológia

Jelentős érdeklődést mutatott a Construma látogatóközönsége a Wolf készházak iránt az építőipari kiállítás öt napja alatt, mintegy megerősítve a Wolf Haus 2016-os tapasztalatait. Az érdeklődések nagy része volt összefüggésben a CSOK-kal, mely előrevetíti az építőipar további fellendülését.



Több ezren vettek részt idén is a Construma építőipari kiállításon, ahol a szakma képviselői mellett a szélesebb közönség számára fenntartott napok is jelentős érdeklődés mellett zajlottak. A több mint 600 kiállító mellett csaknem 30 szakmai program várta mind a nagyközönséget, mind az építőipar szakembereit.

„A korábbi évekhez képest érezhető változást hozott a CSOK – a nagyközönség napjain sokan keresték fel szakértőinket az otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatos kérdésekkel. A Construmán tapasztaltak megerősítik 2016 eddigi adatait, hogy érdemes kifejezetten a CSOK-ra szabott ajánlatokkal készülni” – mutatta be a Wolf Haus tapasztalatait Berecz Balázs, az osztrák hátterű Wolf System Kft. készház értékesítési vezetője.

A magas minőségű készházakat építő Wolf Haus szakértője szerint a kiállításon való részvételük elérte célját, hiszen sok érdeklődő számára tudták bemutatni, milyen a megbízható cég által, minőségi alapanyagokból és elemekből stresszmentesen felépített készház. „Nagy örömünkre újra lehetőségünk volt eloszlatni a készházakkal kapcsolatos tévhitek egy részét, hiszen az előre gyártott elemekből épített fél- vagy kulcsrakész Wolf házak legalább olyan jó minőségűek, mint például a téglaházak, egyúttal viszont nem is olcsóbbak. A lényeg abban rejlik, hogy a felépült ház energiaköltségei rendkívül alacsonyak, és az építkezés amellett, hogy jóval rövidebb, mint egy téglaház esetében, teljes mértékben stresszmentes is.”



A Construma kiállítást 2016-ban is eredményesen záró Wolf Haus értékesítési vezetője szerint az ehhez hasonló kiállítások nemcsak a közönség számára hasznosak, hanem a kiállítóknak is, hiszen visszajelzést kapnak arról, hogy az érdeklődők pontosan mire kíváncsiak, milyen információra van szükségük, és hogy milyen igényeket fogalmaznak meg az építtetőkkel szemben.


Kiemelt partnereink



Legfrissebb kiadványaink


Knauf
2021. január

Knauf
2020. január

Összes kiadvány


További partnereink

Temi-Higiénia Temi-Higiénia Temi-Higiénia



Kapcsolat
30 / 612-24-30

20 / 986-42-10
kati1112@gmail.com

simon.epiteszet@gmail.com