A Móricz Zsigmond körtér és benne a Gomba felújítása elkészült, az utóbbi első kritikai mérlegre tétele is megtörtént. Az alábbi írás a felújítás ismertetésén túl a folyamat bemutatására helyezi a hangsúlyt, s ezzel az eredmények és dilemmák továbbgondolásához szeretne hozzájárulni. Kerékgyártó Béla írása.



A Gombát csak az építész és műemlékes szakma egy része tekintette szívügyének. A 70-es évek végétől fedezték fel újra (Dévényi Tamás, Ferkai András), a 90-es években pedig, a tapasztalható és előre látható fenyegetettség hatására, a legrosszabbat elkerülendő, műemléki védettséget kapott (1997, hármas besorolás, Lővei Pál kezdeményezésére). 2002-ben a felújítást előkészítendő készült el a műemléki tudományos dokumentáció és javaslat a Gomba felújítására. Kialakult ugyan egy nagyívű elképzelés Belbuda kulturális főutcájáról, aminek a körtér és a Gomba is része lehetett volna, de mindebből kevés valósult meg. Az idők során az épület a felújítások elmaradása, a funkcióvesztés, a gondatlanság és az elhanyagoltság nyomán majdhogynem rommá vált.

„Az épület jellegzetességét elsősorban a körgyűrű alakú elegáns és nagyvonalú tető adja, de nem szüntethetők meg teljesen a tető alatti beépítések sem.” A korábbi egyik első díjas pályázat (Hetedik Műterem, Szabó Levente) mellett tették le a voksukat, amely a legtöbb figyelemmel és a legérzékenyebben viszonyult a meglévő épülethez, jóllehet attitűdjét a rekonstrukció helyett a kortárs építészeti eszközökkel történő továbbírás határozta meg. A műemlékes és az építész-tervezői hozzáállás közötti elvi eltérés a továbbiakban is megmaradt. Jól tükrözi ezt az, ahogyan a két oldal a műemlékesek javaslatát - „a falazott tömegekből is több tartandó meg”.

A Hetedik Műterem terve a továbbíró értékmegőrzés felfogását követte, amennyiben a meglévő építményt nem pusztán elrugaszkodási pontként kezelte, hanem az épület alapkarakteréből és értékeiből kiindulva azok kortárs továbbfejlesztését tűzte ki célul: „egyszerre kell tisztelettel, de határozott bátorsággal hozzányúlni a műemléképülethez”.

A megbízást végül is a pályázati első díjas Hetedik Műterem és az egyik második helyezett, a Gyüre Építésziroda Kft kapta. A terv továbbdolgozása alapvetően a Hetedik Műterem koncepciója alapján történt. Ennek során – tulajdonviszonyok említett tisztázatlansága és konkrét használói program híján - a tervezők az építmény mint keret kompakt kialakítására törekedtek. A koncepció az aktivizmustól a statikusabb, az épületszerűséget hangsúlyozó tárgyszerűség felé mozdult el. Alapvetőnek számított az épület jellegadó körkörösségének, dinamikájának megtartása és újrafogalmazása.

Az épület, mint tárgy kompaktságát fokozza a terephez való illesztése is. A terep egyenetlenségét szintugrás, lépcsőzés nélkül, az épület alapsíkjának illesztésével oldja meg – a kiegyenlítésben a falazott részeknek szintén fontos szerep jutott. A terepszint eleve emelkedik a tér széle felől, ám az épület dinamizmusát az eredeti koncepcióban is tovább fokozta az, hogy a födém befelé lejt, ezáltal a külső perem megemelkedni, az épület lebegni látszik.



Minimalizmus és elegancia érvényesül a belső terekben is. Míg a külsőben két-két pár karcsú hengeres oszlop tartja a az íves födémet, a belső terekben a tartó pillérek négyzetesek, és eltérésük az íves üvegfelületek osztásaitól sajátos ritmust ad. A belső terek kialakításában kitapintható a tervező törekvése, hogy megpróbálja elkerülni vagy a lehetőségek szerint kordában tartani az eltérő használatokból fakadó téri és anyagbeli zűrzavart. A terek egységesen csiszolt terazzo burkolatot kaptak, a kiszolgáló funkciókat, gépészetet részben a pinceszinten, részben pedig egy-egy, a terek formájához igazodó, nagy méretű térbútorban helyezték el. Ez azonban csak megelőző intézkedés, s kérdés, hogyan alakul a tényleges használat.

A nagyvonalú, igényes felújítás elkészült, de az épület még használaton kívül, nagyméretű plasztikaként áll a téren. Visszaillesztése - az eddig elkövetett hibák és mulasztások lehetséges korrekciójával és új kezdeményezésekkel - megoldásra vár, s különböző szereplők részvételét igényli. Ezen a helyen, s az Allee közelségében, aligha megnyugtató a pusztán „profitorientált”, vendéglátós működtetés. Biztos, hogy közösségi (pl. kerületi és/vagy kulturális) funkcióra is szükség lenne, mint ahogy olyan akciókra, ideiglenes használatokra is, amelyek – az első tervben megfogalmazottaknak is megfelelően, s kihasználva a Gomba helyzetében és minőségében rejlő potenciált – eseménytérré alakítanák a Gombát és környezetét. Fontos tehát, hogy az építész és tájépítész szakma és fórumaik ne elégedjenek meg az elkészülés tényével, hanem a közvéleménnyel együtt fokozott figyelemmel kísérjék és segítsék a Gomba „beüzemelését”, köztéri használatának alakulását.


Kerékgyártó Béla